|
|
| Főoldal | Fórum | Súgó | Bejelentkezés | Regisztráció | ![]() ![]() | ![]() ![]() |
|
Grawe teszt
LIC hírek
2009.08.29 Szántódpusztán nagy sikerrel zárult az első családi sportnapunk. Cím kereső
Loading...
|
Oldalak: 1
|
Menü
Hírlista
Izelítő a fórumból
![]() Vigyázat: aknamezőn találhatják magukat a nyugdíjasok 2009.07.10 04:10 Több tíz év távlatában teljesen felesleges az államnak garantálnia az inflációnak megfelelő hozamot a magánnyugdíjpénztári megtakarításoknál, hiszen a pénztárak elvárt reálhozama már a reformkor 3-4 százalék volt, azonban a válság miatt rövidebb távon lehet realitása a kormány által két héttel ezelőtt elfogadott intézkedésnek. Főleg igaz ez akkor, ha a jogosult tagok többsége nem él a visszalépéssel a tisztán állami rendszerbe, így ugyanis lehetnek olyan kiszolgáltatott csoportok, akik jóhiszeműségük miatt veszélybe kerülnek. Érdemes azonban tisztában lennünk azzal, hogy aki a maradást választja, és kevés ideje van hátra a nyugdíjig, az biztosan veszít még a garanciával is. A kormány a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosító javaslatba - amit két héttel ezelőtt elfogadtak - beleszőtt több nyugdíjrendszert is érintő változtatást, többek között ide tartozik az az elképzelés miszerint a kormány a Pénztárak Garancia Alapján keresztül biztosítaná a megtakarítások reálértékének a megőrzését. Az első ránézésre üdvözlendő terv mögött azonban érdemes megvizsgálni az esetleges mozgatórugókat. Valami Amerika Nemrégiben készült egy tanulmány a Boston College szakértőitől, amiben a különböző garanciák költségeit veszik sorra. Az amerikai rendszer igaz, hogy teljesen más alapokon nyugszik (komoly szeletet hasítanak ki a vállalati nyugdíjprogramok), mint a hazai, azonban az elemzők megfigyelései és végkövetkeztetései hazánkra nézve is érvényesek, mégpedig, hogy egy ilyen alacsonyan meghúzott garancia rendszer alapvetően felesleges. A szerzők feltételezték, hogy a kormány arra törekszik, hogy a minimálisra csökkentse a helyettesítési arányok időbeli ingadozását (20 és 50 százalék között szóródott az utóbbi évtizedekben). A külön egyéni számlákon vezetett, nyugdíj célú megtakarítások értéke a rendszer (DC) logikájából következően a piaci hozamoknak megfelelően folyamatosan változnak, ami főleg az amerikai rendszer esetében nagyobb problémákkal is járhat. Itt azonban meg kell említeni, hogy az amerikai nyugdíj célú megtakarítások nagyobb része részvényekben van, a válság miatt pedig ez igen komolyan érintette a nyugdíjprogramokat. Hazánkban ilyen eltérésre nincs esély, hiszen az állami pillér még mindig nagy szeletet hasít ki a ténylegesen megkapott nyugdíjból, azonban már régóta köztudott volt, hogy a vegyes rendszer kialakításakor sok olyan ember is pénztárt választott, akinek nem volt elég ideje arra, hogy kompenzálni tudja az állami rendszerből kieső 25 százalékot. A válság pedig erre rátett egy lapáttal, ami a világ sok országában változtatásra ösztönözte a kormányokat. A Boston College szakértőinek becslései szerint, ha csak amerikai részvényben tartottuk volna a munkavállalók a vagyonunkat, akkor 1883 és 2008 között átlagosan 7.6 százalékos reálhozamot értek volna el, miközben az éves legalacsonyabb reálhozam 3.8 százalék volt. Ergo a világ legnagyobb gazdaságában az elmúlt 100 évben biztosan nem lett volna szükség 0 százalékos reálhozam garantálására (sőt 2 illetve 3 százalékra sem), hiszen az utólagosan bizonyítottan mindig teljesült. Azonban attól függetlenül, hogy utólagosan mindig bebizonyosodott, hogy nem kellene alacsony reálhozamot garantálni, még komoly költségeket jelenthet egy ilyen garancia, főleg ha azt a legalkalmasabb szereplőre, egy biztosítóra bízzuk. Egy kis magyar történelem Az 1997-98-as nyugdíjreform esetében az elvárások a reálhozam tekintetében 3.5-4 százalékosak voltak, ami átlagos körülmények között azt jelentené, hogy teljesen értelmetlen lenne az államnak egy ilyen garanciát megállapítania. Azonban a tavalyi év arra mutatott rá, hogy előfordulhatnak olyan egyedi események, amik átmenetileg egyes korosztályokat veszélybe sodorhatnak. A kérdést pedig nem lehet egyszerűen elintézni azzal, hogy a választható portfóliós rendszert tesszük felelőssé, hiszen még ha maradtak volna a pénztárak a korábban megfigyelhető konzervatív befektetési politikánál, akkor is szenvedtek volna. 2009 első negyedévében például közel 10 százalékot estek a hosszú kötvényárfolyamok, miközben a tavalyi év vége sem volt fenékig tejfel. A választható portfóliós rendszer életképességéhez jelenlegi ismereteink szerint kétség sem férhet, a bevezetés azonban szerencsétlen módon közel egybeesett a válsággal. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ha nyugdíj célú megtakarításokról van szó, akkor nem lehet egyetlen rossz évért az egész rendszert temetni, hiszen a válságból való kilábalás után busás hasznot hozhatnak a részvénybefektetések (március óta éppen ezt figyelhetjük meg). Ez természetesen nem tudja azt tényt feledtetni, mint hogy a válság nélkül magasabb járandóságra lehetne számítani, azonban a vegyes rendszer bevezetésének éppen ez volt az egyik kockázata. Sajnálatos módon a tagok többsége ezzel mind a mai napig nincsen tisztában, ezért lehet realitása annak, hogy megvédjük a kiszolgáltatott embereket. ![]() Visszatérve az állami garanciához látható, hogy vannak olyan pénztártagok, akiknek 1999-2008 közötti 10 évben - reálértelemben - veszteséget kellett elkönyvelniük, hiszen az elmúlt időszakban az átlagos infláció igen magas 6.5-6.7 százalékos volt. Erre a kérdésre azonban az idősebb korosztály részére megnyitott állami rendszer adhatna igazán jó választ, hacsak az állam nem számít arra, hogy az érintett korosztályok közül többek nem kérnek az év végéig nyitott lehetőségből. Szlovákia példájából azonban feltételezni lehet, hogy sokan nem használnák ki a lehetőséget, a legrosszabb esetben pedig ténylegesen előfordulhatna, hogy túl kevés idő van a súlyos veszteségek kompenzálásához. Ennek fényében azt kell mondani, hogy lehet, hogy hosszabb távon nincs értelme a garanciának, azonban rövidebb távon egy biztos pontot jelenthet a változtatás, ha egyes korosabb tagok úgy döntenek, hogy mégis a vegyes rendszerben maradnak vagy rosszul váltottak kockázatmentesebb portfolióra. Ez a biztosíték azonban megtévesztő, hiszen ahhoz vajmi kevés, hogy a tisztán állami rendszer járandóságát biztosítani tudja. A teljesség kedvéért Egyelőre nem tisztázott, hogy a Pénztárak Garancia Alapja milyen módon tudna ennek a garancia kötelezettségnek eleget tenni. A mostani források biztosan nem elégségesek, az pedig akár nagyobb gondokat is okozhatna egyes pénztáraknál, ha pótbefizetésre köteleznék őket. Az megoldás lehetne, ha ezt a költséget továbbháríthatnák a tagokra, ez viszont a nyugdíjakban köszönne vissza negatívan. Amennyiben ezt a költséget nem lehet továbbhárítani a tagokra, akkor a költségplafon-csökkentéssel párhuzamosan egyes pénztáraknak már nem fogja megérni a piacon maradni. Kicsit tüzetesebben megnézve az állami garanciát azért több feltételnek is kell teljesülnie ahhoz, hogy az valósággá váljon. Ilyen például, hogy aki a reá irányadó nyugdíjkorhatárnál korábban megy nyugdíjba arra nem érvényes a garancia. Vagy például itt van még az a két feltétel is, hogy egyes pénztárak, és egyes portoliók között átlépések között legalább öt évnek kell eltelnie, hogy életbe léphessen a garancia. Az állami igény egyértelmű, megpróbál mindent elkövetni, hogy a lehető legkésőbb menjen nyugdíjba a tag, miközben arra ösztönzik, hogy csak hosszabb idő után ugráljon a pénztárak vagy portfóliók között. Összefoglalva azok a tagok, akik a maradást választják (vagy kockázatmentesebb portfoliót), és kevés idejük van hátra a nyugdíjig, azok a tiszta rendszerhez képest biztosan veszítenek. A bizonytalanság miatt viszont nem feltétlenül lehet egyértelmű határvonalat húzni, a vesztesek és a nyertesek között, a nagyobb probléma pedig az, hogy ezt csak akkor tudjuk majd meg, amikor már késő lesz. -------------------------------------------------------------------------------- www.portfolio.hu - http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=5&i=117139 Kovács Gábor Tovább Valutaváltó
|